Chapter Twenty-One

Strange Thoughts and Happenings

Dear Sweethearts!

   Nagyon  szépen köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket és a plusz feliratkozót! Iszonyatosan  drágák vagytok lányok, rengeteg önbizalmat adtok a támogatásotokkal, amit megint nagyon szépen meg szeretnék nektek köszönni! Tényleg nagyon hálás vagyok nektek mindenért <3
   Annyit még szeretnék mondani, hogy az egyik kedves bloggerinával nyitottunk egy közös blogot és nagyon hálás lennék érte ha benéznétek. Kritikás, ajánlós és interjús blognak minősül és igaz, hogy még csak most kezdtük de folyamatosan lehet rendelni meg ilyenek! Akik benéznek azoknak előre is nagyon szépen köszönöm!

All of my Love:
Nadia xoxo

   A délután további részét azzal ütöttem el, hogy alibit próbáltam biztosítani magamnak arra az időre, amíg Louis-val vagyok. Olyasmit akartam kitalálni, amivel biztosra tudok menni és nem bukik el a jól koreografált tervem.
   Mit tudna egy hozzám hasonló lány csinálni szombaton? A többség gondolom shoppingolni megy a barátnőivel vagy moziba a fiújával vagy mit tudom én, hogy mi a szöszt csinálnak! Mostanáig nem is foglalkoztatott ez a tény. Ezek közül az egyiket nyugodtan be is adhattam volna, ha nem lenne rémesen selejtes a személyiségem és ezeknek a programoknak a közelében sem lennék!
   A szüleim sem Leah nem hinné el, ha valami ehhez hasonló ostobasággal próbálnám beetetni nekik, hogy lenne programom szombatra... mivel tudniillik hétvégenként eddig mindig otthon dekkoltam. Tudtam, hogy már eléggé ismernek ahhoz, hogy tudják, hogy az ő kis Sophie-juk mivel szokta tölteni a hátvégéjét. Név szerint fölösleges dolgokat csinál és általában csak lábatlankodik a lakásban...

   Tehetetlenül doboltam az asztalon és agyaltam a kitöltő szövegeken, de semmi okos vagy használható nem jutott eszembe, amiért nagyon mérges vagyok magamra. Mivel általában mindig jó kislány vagyok nem szoktam hazudni így ebből is látszik, hogy mi az, amiben még javában fejlődésre szorulok.
   Hogy nem jutott volna eszembe, hogy esetleg megmondom az igazat? Ami azt illeti nem egyszer átsuhant az agyamon ez az igazság ötlet, de mindig sikerült lebeszélnem róla magamat. Nem mintha ennyire félnék a következményeitől... oké, legalább magamnak bevallhatnám, hogy a családom reakciója aggaszt a leginkább!
   Igazság szerint itthon mindenki nagy fiúellenes pártokat alapít annak ellenére, hogy csak négyen lakunk egy házban. Leah azóta sem nyugodott le teljesen, amióta Erikről kiderült, hogy amúgy ő a One Direction egyik énekese, Louis Tomlinson. Ugyan nem is vele történt ez az eset, de jó érzés, hogy ennyire aggódik értem...

   Susan mindennap idegesen telefonálgat a barátnőinek, hogy ,,mit csináljak ha a mostohalányomnak összetörték a szívét?" ami őszintén nem tűnik túl biztatónak. De persze tőle is nagyon kedves, hogy segíteni akar.
   A legmegdöbbentőbb viszont apám. Na ja, eddig csak sértegetni vagy szekálni tudott, de most valahogy nem piszkál, amitől csendesen telik el a vacsora. Oké ez így nem teljesen igaz mivel Susan állandóan Leaht faggatja, hogy van-e köze valamilyen fiúhoz, amitől a drága mostohahúgom a falra tudna mászni.
   Bár nem is csodálom hiszen marhára idegesítő lehet, hogyha az ember anyja folyamatosan a fiúkról kérdezget. Ma is épp vacsora közben aggodalmaskodott Susanna így megint egy kellemes estét hessegetett el tőlünk. Akkor jutott eszembe, hogy nekem még el is kéne kéredzkednem holnapra. De mit mondjak?

- Leah van olyan srác az osztályodban, akivel sokat beszélgettél mostanában? Vagy olyan, akivel sok a közös vonásotok és gyakran lógtok együtt?- kérdezte Susan egy kamaszkezelő könyv mögül, amibe teljesen beletemetkezett.
   Leah idegesen csapott egy nagyot az asztalra a nyomaték kedvéért. Nekem gyorsan el kellett kapnom a poharamat, hogy fel ne dőljön.

- Anya, hányszor mondjam még, hogy senki sem érdekel!- artikulálta idegesen a szavakat Leah mire halványan elmosolyodtam.
   Na jó tudom, hogy illetlenség, de kicsit azért vicces ez a furcsa szituáció. Azonban jelenleg inkább azon kéne gondolkoznom, hogy miként hozhatnám fel a holnapot...

- Jól van na csak kérdeztem- védekezett gyorsan Susan mire idegesen kiböktem.

- Holnap el szeretnék menni itthonról- hadartam váratlanul mire három ideges tekintet vetődött rám. Oké mentségemre szóljon, hogy már nem bírtam tovább magamban tartani, hiszen már annyira nyomta a lelkemet és jobb minél előbb túlleni a fejmosáson. 
   A tekintetükből ítélve azonban jobb lett volna ha egy kicsit kerteltem volna...

- Mégis miért? Mi dolgod van holnap Sophia?- kérdezte gyanakodva Leah mire jelentőségteljesen néztem rá de a tekintetét látva azonnal elkaptam a szemeimet, mert olyan volt, mintha egy kapitánysági vallatószobába kerültem volna.
   Eddig mindig Leah volt a pártfogóm a családi összezördülésekben, de ahogy látom jelenleg most inkább ellenem van mint velem...

- El… szeretnék menni… ööö... vásárolni egy plázába- nyögtem ki, ami először eszembe jutott mire mindhárman teljesen ledöbbentek. Lesütöttem a szememet és magamban korholtam a buta fejemet amiért éppen a leghihetetlenebb hazugsággal álltam elő.

   Azonban ahogyan az arcukat néztem váratlanul előbújt a lelkemből az eddig elrejtett nő. Ha az ember látná most a családom tekintetét inkább süllyedne el szégyenében, de én sértetten fontam össze a karomat a mellkasomon. Mintha nem mehetne el egy tizenhét éves lány vásárolgatni… Pff milyen világ ez?

- Kicsim akkor elmegyünk veled Leah-vel, ha mindenáron oda akarsz menni- mosolygott rám furcsállva Susan mire az ijedt gondolataimtól véletlenül elejtettem a villámat. Na azt nem! Le kell őkez ráznom valamivel, mert annyi fix, hogy ők velem nem jöhetnek el
    Szinte már magam előtt látom, ahogyan az őrjöngő Leah és az aggódó Louis találkozik...

- Nem kell! Egyedül szeretnék menni- szögeztem le ellentmondást nem tűrő hangon mire Susan értetlenkedve horkantott egyet, Leahnak összeszűkültek a szemei és apám… hmm, nos apám nemes egyszerűséggel oda sem figyelt rám.

- Hallod ezt Bill! Felnőtt a kislányunk é már külön utakon jár- siránkozott Sue egy másik kamaszokról szóló könyvet lapozgatva mire kérdőn néztem rá majd Leahra, aki csak az anyját nézve megvonta a vállát.
   Na ez furi… Miért lettem hirtelen felnőtt csak amiatt, mert elmegyek vásárolni?

- Sue, hadd menjen, ha annyira akar- mondta apám nyugodtan megvonva a vállát mire gyorsan odakaptam a fejemet és, ahogyan éreztem szó szerint tátva maradt a szám a csodálkozástól. Ezt most komolyan mondta vagy csak én hallucináltam megint?

- Komolyan?- kérdeztük hárman kórusban mire apa türelmesen nézett végig rajtunk majd egy halvány mosoly kíséretében bólintott egyet mire mi hárman értetlenkedve néztünk össze.

- Tényleg- mondta határozottan majd teljes lelki nyugalommal állt fel az asztaltól, mintha semmi említésre méltó dolog sem történt volna.
   Értetlenkedve néztem Susanra, majd Leah-re, akik ugyanolyan megsemmisülten néztek engem, mint én őket. Ők se gondolták volna, hogy apa valamibe ilyen könnyen belemenne... amit én szeretnék. Ez a furcsa egyetértési paktum kicsit új a mi családunkban!

- K… kö… köszönöm- dadogtam összehúzott szemöldökkel.
   Megköszöntem a vacsorát és sietősen felmentem a szobámba, ahol nem volt kedvem semmit sem csinálni, hanem ledobtam magamat az ágyra és elgondolkoztam. egy ideig csak a plafont bámultam majd hagytam, hogy a gondolataim elragadják a figyelmemet.
   Hogy lehet az, hogy apám ilyen egyszerűen belemet, hogy elmenjek holnap itthonról Egyáltalán, hogy lehet ennyire engedékeny? Mi történhetett vele?
   Hirtelen rezegni kezdett a telefonom  mire sietősen kitapintottam a zsebemben a folyamatosan rezgő telefonomat. Furcsállva vettem elő hiszen senki nem szokott velem ilyenformán kommunikálni.
   Megörültem amikor láttam, hogy Louis írt egy SMS-t a holnapi nappal kapcsolatban. Éreztem, hogy a szívem nyomban a torkomba ugrik és a gyomromban lévő vacsora éppen akrobataként dob egy hátra-szaltót...

Na akkor áll a holnap vagy nem engednek el? Jó lenne holnap látni téged és a srácok is szívesen megismernének. Üzenj ha van valami! Louis :)

   Szélesen elmosolyodtam és nagyjából csak az maradt meg a fejemben, hogy holnap is látni akar engem! A barátaitól egy kicsit tartottam ugyan, de úgy gondoltam, hogy semmi pénzért nem hagynám ki a holnapi találkát így gyorsan elkezdtem a választ pötyögni. 

Képzeld el tudok menni holnap!! Apám valami csoda folytán elhitte, hogy plázába akarok menni pedig ő tudja szerintem a legjobban, hogy amúgy azt utálom! Akkor reggel a kávézó előtt tali? Soph xxx

   Gyorsan visszaírtam és vártam, hogy neki is olyan fontos- e mint nekem vagy csak egy egyszerű tali lenne semmi több. Ezt azzal akartam kiokoskodni, hogy milyen gyorsan fog válaszolni az üzenetre...
   Hirtelen megrezzent a telefonom így mosolyogva néztem meg, mert ezek szerint fontos a holnapi nap.

Nem gondolod, hogy a fülletésed miatt rossz hatással vagyok rád édes? :D

Oké, rendben akkor holnap majd találkozunk! Aludj jól! L xoxo

   Gyorsan végigfuttattam a tekintetemet a mobilom kijelzőjén és gyorsan visszapötyögtem, hogy ő is aludjon jól majd az éjjeli szekrényem felé dobtam a telefonomat, ami nagy csattanással jelezte, hogy célt tévesztettem. Azonban most valahogy nem tudott érdekelni...
   Iszonyatos boldogsággal töltött el, hogy holnap is láthatom Louis!
   Éreztem, ahogyan a gyomromban lévő nagy szárnyasokká fejlődött pillangók erőteljesen próbálgatják a szárnyaikat hacsak eszembe jutott Louis és a közelsége. Hogy lehet rám egy férfi ekkora hatással?
   Miután jól kiszórakoztam magamat a holnapi nap miatt leültem egy kicsit olvasni azonban egyszerűen nem köt le túlságosan a történet. Mérges voltam, amiért nem tudok a könyvre figyelni, hanem akaratlanul is csak Louisra vagy ránk gondolok.
   Somolyogva dobtam be magamat az ágyba majd magamra húztam a takarót, hogy aludni tudjak bár nehezen ment a sok kérdéstől és a kavargó gondolatoktól.
A kérdéseim egyszerű pitiáner dolgokról szóltak minthogy: Mit vegyek fel holnap? Hogyan köszönjek majd Louis barátainak? vajon kedvelni fognak-e majd ezredannyira mint a barátjuk?
   A gondolataim azonban kicsit bonyolultabbak voltak és valamiért elszállt a hirtelen jött örömöm és úgy éreztem, hogy holnap valami rossz fog történni. Fogalmam sincs, hogy miért vagy hogyan egyszerűen csak ilyesfajta megérzés volt...
   Jaj Sophie megint magadat hülyíted!- kiáltott fel a fejemben egy kis hang- Szuperül fogjátok érezni magatokat holnap Louis-val és a barátai is kedvelni fognak téged! Ugyan, mi baj történhetne egy átlagos napon?- Ilyen gondolatokkal hunytam le a szememet és próbáltam álomba ringatni magamat.