Chapter Twenty-Two

Unpleasant

Dear Sweeties!

   Sajnálom, amiért hosszú ideig nem volt rész de tudjátok én is nyaraltam egy kicsit :) Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az előző részhez, fantasztikus olvasók vagytok, amit nagyon köszönök nektek! Köszönöm a plussz feliratkozókat is, nekik is nagyon hálás vagyok! <3   Azonban szerintem sajnos ez a rész nem lett valami érdekes! Előre is bocsánat, amiért kicsit semmitmondó lett de, ha lesz még olyan, aki elolvasná a folytatást majd hamar felteszem az új részt, ami lehet, hogy kicsit érdekesebb lesz majd mint ez!

Nagyon köszönöm az eddigi támogatásotokat! Massive Thanks Ladies!

Nadia xoxo

   Reggel kómásan ébredtem fel , mert tegnap este rengeteget forgolódtam a kételyeim miatt és kész küzdelmet vívtam azért, hogy el tudjak aludni. Bár alig álltam a lábamon, de valahogy mégis sikerült elkecmeregnem a fürdőszobáig, ahol gyorsan lezuhanyoztam és felvettem valami egyszerűt, de mégis alkalomhoz illőt. Ugyan még soha nem voltam olyan igazi randin, úgyhogy még nem volt tapasztalatom, hogy mit takar az az "alkalomhoz illő", de igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból.
   Mikor kijöttem a fürdőből akkor láttam, hogy londoni időjáráshoz híven zuhog odakint az eső, de most már lusta voltam átöltözni mert csak egy egyszerű sortot és egy háromnegyedes ujjú, szívnyakú mintás pólót vettem egy egyszerű tornacipővel.
   Nem vagyok az a tipikus csajos-csaj, úgyhogy nagyon nem is izgattam magamat. Bár nem lett volna ellenemre, ha nem leszek olyan az első igazi randimon mint egy tépett veréb, de igyekeztem nem idegeskedni miatta.
   Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és a konyhába siettem, hogy tudjak enni valami reggelinek nevezhető táplálékot, ami nehéz feladatnak bizonyul egy éhes tininek, főleg ha otthon üres a hűtő. Fújtatva vártam Susant az étkezőben, hogy lejöjjön mert tudtam, hogy apa hétvégén is dolgozik így ő maradt az utolsó mentsváram.
   Sajnos, amikor lejött és a fejéhez vágtam a problémáimat ő tehetetlenül tárta szét a karját, de az idegbeteg arcom láttán megígérte, hogy mire hazajövök lesz itthon kaja, amit szemforgatva konstatáltam. Tudom, kicsit tiszteletlen vagyok a mostohaanyámmal, de akárki megértene engem, ha tudná, hogy milyen éheztetési kúrákon megyek át minden nap, csak azért, mert a szüleim lusták elmenni a boltba!
   Így korgó gyomorral, szitkozódva vettem fel a farmerdzsekimet és ,,Plázába mentem, majd jövök!” címmel elindultam a kávézóhoz.
   Tudtam, hogy egy kicsit még korán van, de ott szerettem volna reggelizni. Hannah néni hétvégén is nyitva tartja a kávézót így reménykedtem, hogy ott szerzek magamnak valami reggelit, ha a keresztanyukám megszán valamivel.

- Jó reggelt Hannah néni!- intettem neki mosolyogva, becsukva magam mögött az ajtót miután ledobtam a vizes dzsekimet mire ő kérdőn meredt rám.

   Tudom-tudom, nem vagyok éppen egy koránkelő típus, de hálás voltam neki, amiért nem kezdett rögtön cukkolni vele. Persze egy érett felnőtt nőtől ilyet nem várna az ember, de Hannah néniből minden marhaságot ki tudok nézni.

- Hát te mit csinálsz itt kicsim?- kérdezte döbbent hangszínben miközben leültem mellé a pult mögé és felhúztam a lábamat.

- Éhen fogok halni mivel Susan nem volt vásárolni legalább két vagy három hete!- forgattam a szememet miközben a vizes hajamat szárítgattam mire Hannah hangosan elnevette magát, ránk vonzva több kíváncsi vendég tekintetét, amin csak tovább forgattam a szememet.
Ja a felnőtteknek vicces ez az ügylet de az éhes tininek inkább kiborító, de ezt inkább nem tettem szóvá.
   Hannah néni azonban a durcás arcom láttán mosolyogva megcsóválta a fejét de kisvártatva elém tett egy péksüteményt mire nyomban felderült az arcom és vigyorogva köszöntem meg neki, hogy megmentette az életemet. Kuncogva figyelte, ahogyan elpusztítom a süteményt miközben elgondolkozva doboltam a pulton.

- Amúgy hogyhogy itt találkozunk "hajnalok hajnalán"?- kérdezte sejtelmesen Hannah néni, macskakörmöket rajzolva a levegőbe, átlátva a szándékaimon mire döbbenten akadt meg a torkomon az éppen lemenni készülő falat.
   Köhögve pillantottam fel a kárörvendő mosolyára, ami valahogy nagyon nem volt odaillő az általában mindig jószándékú arcára.

- Gondolatolvasó vagy, vagy egyszerűen csak számodra nyitott könyv vagyok?- vontam fel a szemöldökömet köhécselve mire incselkedve húzta megint egy kedves mosolyra a száját, de hamar el is komorodott és amolyan ,,na bökd ki mi van mert engem nem versz át" nézéssel pislogott rám.

- Is-is, de az igazat halljam Sophia különben többet nem adok neked enni!- fenyegetett játékosan azonban a tekintete egyáltalán nem ezt tükrözte mire megadóan felsóhajtottam és lehunyt szemmel böktem ki az igazat.

- Apuéknak azt mondtam, hogy plázába megyek, de igazából Louis eljön értem és átvisz hozzájuk...

- Kicsim az a fiú elveszi az eszedet, te egyáltalán nem ilyen lány vagy!- csóválta a fejét egy hitetlenkedő horkantást követően mire óvatosan kinyitottam a szememet és rá emeltem a tekintetemet.
  Ez részben igaz is volt, mármint, hogy Louis elveszi az eszemet… de nem úgy ahogyan ő gondolja…

- Ez igaz, de csakis jó értelemben!- somolyogtam pimaszul mire Hannah néni kuncogva rácsapott a fejemre egy újsággal, ami éppen a kezében volt, ami engem is önkéntelen mosolygásra késztetett.
   A keresztanyukám felsóhajtott a nagy mértékű jókedvemet és szemtelenségemet látva majd vágyakozva nézett végig rajtam bár nem tudom, hogy miért. Bár tudnám, hogy most éppen mire gondolhat!

- Na jó, lehet, hogy igazad van... Szerencsés vagy, hogy van valakid, akit szeretni tudsz- sóhajtott fel meggyötörten mire nyugtatólag megsimítottam a karját majd elhúzott szájjal emlékeztem vissza a történtekre.

   Susantől tudtam, hogy tőle a férje pár éve vált el, de Hannah néni nagyon megsínylődte az a pár hónapot, amíg lezajlott a cécó és már nem bízik a férfiakban...

- Hannah néni még nincs minden veszve. Harmincas éveidben jársz, és jobban nézel ki mint én, annak ellenére, hogy még csak tizenhét vagyok! Nehogy már elkenődj itt nekem és, ha szeretnéd, bemutatom neked Louis Tomlinsont!- húzogattam a szemöldököm sejtelmesen mégis biztatóan mire hangosan felnevetett majd, amikor megnyugodott hümmögve tanulmányozta a kávézó vendégeit.

- Mondjuk, szívesen megismerném a lovagodat, aki így elvette az eszedet- bökte meg az orromat mosolyogva nézve az ajtót mire értetlenkedve fordultam meg és nagy meglepetésemre az üvegen át láttam, hogy egy kapucnis srác nyit be az ajtón az esőben.
   Szélesen elmosolyodtam és nem is figyelve a keresztanyukám rosszalló tekintetére szó szerint felpattantam a helyemről és egy széles mosollyal az arcomon ugrottam a szegény belépő fiúnak a nyakába.
   Louis enyhén megtántorodott de, amikor észrevette, hogy én vagyok az elnevette magát és viszonozta a hirtelen jött ölelésemet, aminek nagyon örültem.

- Héj kicsi lány! Hiányoztam?- kuncogott a hajamat húzogatva a hátamon mire és csak a vigyorogva forgattam a szememet, de nem válaszoltam a kérdésére, amire látszólag azonban várta a választ, ami nem érdekezett .

   Igen, amúgy nagyon, de nagyon hiányzott, de ezt nem akartam Hannah néni előtt megemlíteni mert biztos voltam benne, hogy a keresztanyukám agyvérzést kapna mérgében, ha így látna engem.
   Így válasz nélkül fogtam meg a barátom hideg kezét majd a pulthoz húztam, ahol Hannah néni türelmetlenül tekergette a kezében lévő újságot, amivel még az előbb a fejemet csapkodta így kicsit félénket pillantottam rá

- Louis ő a keresztanyukám Hannah Conelly. Hannah néni ő itt az a srác, aki szerinted elvette az eszemet, Louis Tomlinson- mutattam be őket egymásnak bizonytalan hangnemben mire mindketten mosolyogva néztek rám de, mindketten más miatt.
   Udvariasan megrázták egymás kezét majd Louis átkarolta a derekamat ült le a helyemre, ahol eddig én ültem és az ölébe húzott, amit meglepetten konstatáltam. Ha Louisnak most van szeretethiánya nem tudok segíteni mert a keresztanyukám tekintetét látva nem hiszem, hogy a barátom élve kikerülne ebből a helyiségből...

- Hogy, hogy ilyen korán itt talállak?- kérdezte Louis zavartalanul mire pironkodva elnevettem magamat, mert kicsit még mindig zavart Hannah néni kutakodó tekintete.
   De ezen kívül, ezt inkább én kérdezhetném Louistól mivel kicsit későbbre volt megbeszélve a találka!

- Inkább te mit keresel itt?- kérdezem vissza a feszült keresztanyukámat figyelve miközben éreztem, hogy Louis a hideg arcát a vállam és a nyakam közé szorítja mire a kinti hideg ellenére minden vér az arcomba tódul és nyomban levert a víz.

- Nem akartam, hogy várjon kelljen rám, mert konkrét időpontot nem beszéltünk meg így idejöttem, amilyen hamar csak tudtam, de úgy látszik jól tettem!- nyomott egy kedves puszit az arcomra mintha egyedül lennénk otthon és látszólag nem is érdekelte volna, hogy Hannah néni olyan idegbeteg módjára mered ránk, mint, aki most készülne lenyelni minket.
   Szégyenemben rákvörös arccal haraptam be az alsó ajkamat, de igyekeztem úgy tenni a keresztanyukám miatt, mintha semmi sem történne így gyorsan meg is szólaltam...

- Nálunk meg nem volt semmi ehető így eljöttem ide reggelizni- vontam meg a vállamat, aminek eredményeképp Louisnak összekoccantak a fogai mire elfelejtve az előző zavaromat elnevettem magamat a nyöszörgésére, aminek következtében a barátom sértetten nézett rám.

- Au Sophie!

- Bocsi... minden oké?- kérdeztem rötyögve miközben ő a fájós állkapcsát dörzsölgette és durcás kisfiú módjára, fejcsóválva fordította el tőlem az arcát, amit kuncogva figyeltem.
   Azonban látva, hogy kiengesztelésre vár kedvesen nyomtam egy puszit az arcára mire szélesen elmosolyodott és nyomban vissza is tért a mindig eleven, poénos Louis

- Na... most már rendben vagyok!- csikizte meg az orrával a nyakamat mire elnevettem magamat és Louis felé fordulva enyhén fejbe kólintottam, jelezve, hogy hagyja abba. A barátom válaszul vigyorogva megforgatta a szemét miközben egy  gyengéd puszit nyomott a számra, amitől még szélesebben mosolyogtam.

   Hannah néni óvatosan köhintett egyet jelezve, hogy mindent lát mire visszatérve a jelenbe tűzvörösre gyulladt az arcom, mert a barátom miatt, már el is felejtettem, hogy amúgy nem is csak mi létezünk a világon. Louis viszont csak kérdőn nézett rá mert látszólag nem értette a probléma okát, ami csak még jobban zavarba hozott...

- Nem kéne mennünk?- kérdeztem Hannah néni helyett zavartan suttogó hangnemben mire Louis vigyorogva bólintott majd gyengéden felállított bennünket a székből, amit szégyenemre a keresztanyukám még mindig árgus tekintettel követett.

- Aztán vigyázz Sophiera!- fenyegette meg Louist morgolódva Hannah néni mire komoran néztem rá. Nem vagyok már pisis kislány és én is tudok magamra figyelni és nem kell egy szeszélyes pasira bíznia engem!

    Louis viszont csak hangosan elnevette magát majd Hannah néni előtt katonásan szalutált egyet, amitől még a jelenleg komor hangulatú keresztanyukámnak is küzdenie kellett, hogy el ne mosolyodjon. Oké Louisnak ez csak vicc, de nekem viszont egy burkolt megjegyzés…

- Vigyázok a kisasszonyra hölgyem!- mondta úriembert megszégyenítő módon biccentve egyet majd megfogta a kezemet és kihúzott az ajtón az esőbe. Mikor kiértünk olyan érzésem lett mintha egy vallatószobából szabadultunk volna pedig csak a keresztanyukám lézerlátó tekintetétől szabadultunk meg.

   Louis szerintem pont ugyanígy gondolta, mert kedvesen átölelte a derekamat mire belemosolyogtam a tenyerembe és így mentünk tovább az esőben a parkoló felé.