Chapter Twenty-Four

Introduction

Dear Readers!

   Édes-kedves olvasók íme itt lenne a huszonnegyedik fejezet, amit nagy kínkeservek közepette préseltem ki magamból. Sajnálatos módon a suli még mindig megszabdalja az időmet és olyan bűntudatom van amiatt ,amiért ennyit késtem a résszel! Nagyon sajnálom és ezután megpróbálok jobban igyekezni!
   Remélem, hogy a sok elmaradás és szünetelés után lesz olyan, aki elolvassa (annak nagyon szépen köszönöm!)
   Ha időtök és kedvetek megengedi nagyon örülnék pár kommentnek, pipának, feliratkozónak vagy megtekintésnek! :)

Csók és szeretetözön/Lots of Love
Nadia xoxo

   Odakint lassanként eloszlottak a felhők és kezdett kitisztulni az ég. Feszengve doboltam a térdemen útközben miközben a szemerkélő esőt néztem az ablakon. Nagyon feszült voltam és ideges, de azzal biztattam magamat, hogy ez természetes és majd elmúlik.
   Amikor Louis erőteljesen lefékezett a házuk előtt olyan érzésem volt, mintha a szívem ki akart volna ugrani a helyéről. Tévedtem az elmúlással kapcsolatban. Idegesen tördeltem a kezeimet miközben éreztem, hogy a gyomrom a feszengéstől nyomban kavarogni kezd, ami erős émelygést okozott.
   Nyugi Sophie, nincs gáz!- nyugtatgattam magamat- Mégis mi történhetne? Azon kívül, hogy esetleg Louis haverjai nem fognak kedvelni téged és kicsinálnak a tekintetükkel.    Mit fognak rólam gondolni a többiek? Vajon elég illedelmes és kedves leszek egy velem egykorú srácokból álló társasággal? Egyáltalán mennyire kell jó modorúnak lennem és mennyire lazának? Levert a víz a gondolatra hűvös levegő ellenére, mégis remegtek a végtagjaim miközben ijedt kislányként kapkodtam a levegőt.
   Tudom, hogy egyáltalán nem vagyok valami csinos és elég unalmas embernek ismerem magamat. Nem kezdődik jól. Azt még csak-csak nagy nehezen elhitettem magammal, hogy megérdemlem, hogy Louis barátnője legyek de… még négy sráccal nem hiszem, hogy meg tudnám kedveltetni magamat. Az már tényleg lehetetlen lenne! Vajon Louis akkor is velem maradna, ha a haverjainak nem tetszenék?

- Ahogy látom már fel is hergelted magadat olyannyira, hogy mindjárt kidobod a taccsot- vigyorgott kajánul a mellettem ülő személy, miközben színpadiasan körbemutatott a drágalátos Porschéje belsejében, kizökkentve engem a gondolataimból.
   Zavartan lesütöttem a szememet a kijelentésére, miközben folytattam a kezeim idegtépő tördelését, amit egyszerűen képtelen voltam abbahagyni! Egy nagyot nyeltem, hogy kissé lenyugtassam magamat, majd alig hallhatóan dünnyögve megszólaltam.

- Ezt nem értheted…

- Ugyan már Soph, annyira mégsem nehéz kitalálni! Félsz, hogy a többiek nem fognak kedvelni téged és ezáltal a mi kötelékünk is megromlik… jól mondom drága?- vonta fel a szemöldökét sokatmondóan, mire óvatosan rá emeltem a tekintetemet.

- Valami ilyesmi- vonogattam a vállamat, mire incselkedve elmosolyodott, majd kedvesen megsimogatta a karomat. Persze nem segített sokat, mert a szívem még gyorsabban kezdett kalapálni az érintése végett, de igyekeztem palástolni a zavaromat.
   Azt hittem - vagyis reméltem - hogy mondani fog valamit, amitől lehet, hogy eloszlanak a kételyeim, de ehelyett csak egy puszit nyomott a szám szélére és kiszállt az autóból.

- Bebizonyítom neked, hogy nincs mitől tartanod szívem, higgy nekem!- nyújtotta felém a kezét, amikor én is kiszálltam. Hezitálva ugyan, de végül elfogadtam a kinyújtott jobbot, jelezve, hogy bízok benne.
   Nyújtott léptekkel kéz a kézben indultunk el a házuk felé.
   Louis közelében valahogy sikerült jobb belátásra térnem. Hinni akartam, hogy nem fog semmi rossz történni és nem megy tönkre az alig pár napos kapcsolatunk. Magamban gyorsan letisztáztam, hogy Louis kedvéért ezt muszáj bevállalnom, és, hogy szeretem őt annyira, hogy semmi gáz ne legyen!
   Az ajtó elé érve a barátom enyhén megszorította az ujjaimat, mondva, hogy nincs mitől tartanom. Én biccentettem egyet, de amikor megütötte a fülemet a nagy hangzavar a házból már nem is féltem, hanem… mondhatni inkább kíváncsi voltam.
   Hallottam, ahogyan több egyed a másik nemből egymásnak ordítozik a házban, mire értetlenkedve húztam össze a szemöldökömet. Louis kedvesen kinyitotta az ajtót és illedelmesen előre engedett az előszobába.

   Belépve, meghökkenve húzódtam el, ahogyan elsuhant mellettem két nálam jóval magasabb fiú. Nagy meglepetésemre egy fekete és egy göndör hajú srác, nagy ordítozások közepette egymást lövöldözte vízipisztollyal, annak ellenére, hogy odakint esik az eső. Egy ideig figyeltem, ahogyan próbálják eltalálni egymást a gyerekeknek gyártott kis játékfegyverekkel, azonban esélyt sem láttam arra, hogy valaha is célba találjanak.
   Láttam, hogy a barátom szőke hajú haverja egy hatalmas szendviccsel a kezében bömbölteti a TV-t, egy másik barna hajú fiú társaságában. Elmélyülten játszottak valami furcsa videojátékot a konzoljaikkal, miközben hangosa szidták vagy éppen fenyegették egymást.
   Ezek aztán a tipikus pasik- gondoltam magamban.
   Furcsálló fintorral az arcomon fordultam a mellém lépő Louisra, aki elégedetten mosolyogva karolta át a derekamat. Legszívesebben azonnal sarkon fordultam volna, mondva, hogy még a diliházban is normálisabbak a körülmények, de nem tettem. Nem okozhattam csalódást Louisnak azzal, ha én hátrálok ki ebből a furcsa ismerkedésből…
   Louis azonban úgy nézett ki, mintha büszke lenne rá, hogy ilyenek a barátai, miközben vigyorogva pillantott le rám.

- Tudom, hogy hülyék, de ők a spanjaim…


- Nekem is olyan fiúm van, aki nem lenne teljes a marhaságai nélkül- mosolyogtam rá kicsit felengedve, mert ezzel letudtuk a barátai kérdését.
   Nem számít, hogy nem kedvelnek vagy, hogy esetleg nincs ki az összes kerekük, Louis nem lenne hajnalodó választani köztem és a barátai között. És ez így van rendjén… gondolom tesztelni akart, hogy mennyire bírom magam körül a pörgést. A széles mosoly az arcán szerintem valami olyasmit jelentett, hogy átmentem a vizsgán.
   Miután kisöpört egy kósza tincset az arcomból, somolyogva köszörülte meg a torkát, bár fogalmam sem volt, hogy mire készül.

- Mit nem értettetek abból, hogy csak egy napra legyetek normálisak, mert elhozom a barátnőmet, akinek imponálni szeretnék?- kiáltotta el magát, hogy magára vonja a barátai figyelmét. Láthatólag azoknak leesett, hogy már nem csak pasik vannak ezalatt a fedél alatt.

- Bocs Lou, de szerintem veheted egy jó voksnak, hogy a csajod még nem rohant el sikoltozva!- vigyorgott pimaszul a fekete hajú srác, miközben lankadatlan kitartással igyekezett eltalálni a kuncogó göndör hajú fiút. Alig hallhatóan elnevettem magamat a megjegyzésén, majd félénken mosolyogva intettem nekik.
   Láttam, hogy a barátom szélesen mosolyogva forgatja meg a szemeit, miközben a többi bandatag is kijött elénk az előszobába.

- Na ne mond Zayn… jobban tennéd ha nem blabláznál annyit!


- Ne veszekedjetek már skacok!- pirított rájuk a barna hajú srác apáskodva majd mosolyogva pillantott rám- Szóval te lennél a híres-neves Sophia, aki ilyen sikeresen elcsavarta Louis fejét! Eddig nem hittem el, de most, hogy látlak, könnyen el tudom hinni… amúgy Liam Payne vagyok.

- Sophie Kennedy és köszönöm- mosolyogtam a lehető legmegnyerőbben miközben megráztam a barátságos arcvonásokkal büszkélkedő Liam kezét.

- Jaj Payne, ne legyél már ennyire illetékes!- kuncogott a göndör hajú srác megbökve a barátja vállát mire nevetve pillantottam össze Liammel- Szegény csaj a végén azt fogja hinni, hogy komor üzletember vagy, a nőcsábász énekes helyett!

- Azért helyettetek is lehetek illedelmes…


- Tök mindegy Payne! Én Harry Styles vagyok kiscsillag, jelenleg szingli és igen reménytelenül romantikus alkat! Ha Louis nem volt a legnyerőbb választás, én szívesen ajánlkozok önkéntesnek, hogy sírj a vállamon- kacsintott rám a göndörke, mire a barátom grimaszolva mutatta fel neki a középső ujját, miközben én pironkodva elmosolyodtam. Voltam már kínos helyzetben, de ez a szituáció és ez a nagyszájú srác, mindenen túltesz!- gondoltam magamban szégyenkezve.
   Harry incselkedve megrántotta a vállát, mondva, hogy amúgy is ő a banda legszexisebb tagja és állítása szerint én elég dögös vagyok ahhoz, hogy a csaja legyek. Azonban ezt már Louis sem bírta ki visszavágás nélkül, ahogyan a piros arcomat nézte. Zavartan mosolyogva figyeltem, ahogyan a két srác egymást bökdösve, játékosan összeverekednek. Kezdtem magamat úgy érezni, mintha egy óvodába, vagy nem is tudom hova csöppentem volna…

- Tudod Soph, általában nem kell velük foglalkozni! Mindig ilyenek, amikor egy csinos lány van a láthatáron- súgta oda nekem Zayn mosolyogva, amikor annak lehettünk tanúi, ahogyan a barátom és a göndörke, egymást kezdik el kergetni a házban.

- Észben tartom, köszi…

- Abszolúte virágszál!- bökött oldalba a szőke srác- Mellékesen szólva Niall Horan vagyok. A madarak azt csiripelték, hogy nem ismersz minket és feltétlenül mutatkozzunk be…

 - Valahogy úgy- túrtam kínosan a hajamba, mert a jelek szerint itt elvárás volt, hogy a srácoknak csak directioner fan lehet a barátnője. Hát oké…
   Láthatólag Liam észrevette a zavarodottságomat, amit a szőkeség okozott, mert figyelmeztetően pillantott a szendvicsét majszolgató Niallre.

- Ne genyózz már vele Nialler!

- Én nem is genyózok apuci!- emelte fel cinikusa a kezét a szőkeség, majd bocsánatkérően pillantott rám- Bocs Soph, nem azért mondtam! Szerintem nagyon klassz, hogy összejöttetek Louval, neki sem árt a levegőváltozás. A drágalátos pasid már ódákat zengett rólad, így már előre kedveltünk és aranyosnak könyveltünk el, szóval…

- Mindegy, nem gáz- mosolyogtam bizonytalanul miközben azon gondolkoztam, hogy vajon igazából mit gondolhatnak rólam Louis barátai.

   Egyikük arcáról sem tudtam leolvasni semmit, de a kérdés szinte azonnal megérlelődött bennem. Vajon úgy gondolják, hogy egy erkölcstelen cafka vagyok, aki Louis pénzére hajt, vagy esetleg tisztességesnek titulálnak mondva, hogy tényleg szívből szeretem Louist? Valahogy gyanús volt nekem, hogy szinte mindannyian tettek egy burkolt megjegyzést a kinézetemet illetőleg, szóval volt egy olyan érzésem, hogy az előbbi eshetőségre gyanakodnak! Szerencsére, azonban még mindkét lehetőség fennáll. Mivel nem vagyok olyan jó az arcmimikák talányaiban, ez a kérdés a jelek szerint egy ideig még megválaszolatlan marad.
   Mikor Harry és Louis lenyugodtak annyira, hogy ne rohangáljanak gyerekesen a házukba, a barátom felajánlotta, hogy megmutatja a lakásukat, mire félénken mosolyogva bólintottam egyet. Így legalább távol lehetek a pasim furcsa haverjaitól- gondoltam magamban görcsösen, miközben beharaptam az alsó ajkamat.
   Pironkodva szegeztem a földre a tekintetemet, amikor a barátom kedvesen megfogta a kezemet és a lépcső felé kezdett toloncolni. Magamon éreztem a barátai tekintetét, amitől csak még kínosabb lett a szituáció, de igyekeztem felülkerekedni az érzéseimen. Piros arccal hagytam, hogy Louis összekulcsolja a "közönségünk” előtt az ujjainkat.
   Enyhe bizsergés szaladt végig az egész karomban az érintés hatására. Hiába vagyunk együtt egy ideje, még mindig ugyanolyan zavarban vagyok, amikor a közelemben van!- gondoltam, miközben somolyogva billentettem félre a fejemet.
   A fejemben magamat biztattam, hogy annyira mégsem sikerült rosszul ez a bemutatkozás, mint ahogyan azt először gondoltam…