Chapter Twenty-Five

The Nearly Fhirst

Dear little Sweeties!

   Ééés íme itt látható a következő fejezet, amire kicsit büszke vagyok, hiszen most nem csúsztam olyan sokat mint legutóbb, ami szerintem nagy dobás tőlem!
   Nagyon szépen köszönöm Rebeka Ramsaynak az előző fejezethez írt kommentjét, hálás vagyok neki érte! Ja és köszönöm az új feliratkozót is, neki is köszönöm, amiért támogatja a blogot! Kedves tőletek lányok :)
   Még egy plusz dolog, hogy szívesen venném persze, ha úgy hozza a kedvetek, hogy benézzetek a másik blogomba is a Never Close Our Eyes-ba! Nagyon szépen köszönöm!
   Továbbá csak annyit szeretnék még mondani, hogyha - mint ahogyan legutóbb is írtam - ha van kedvetek és egy kis időtök nagyon szívesen fogadnék pár kommentet!
Még egyszer köszönöm, hogy olvassátok a blogot!

Lots of Love:

Nadia xoxo

- Csúcs voltál Soph!- ujjongott magában Louis, amikor felértünk a lépcső tetejére, ahol már a többiek hallótávolságon kívül voltak- Örülök, hogy sikerült kicsit felengedned és a laza énedet megmutatnod a skacoknak…

- Nincs mit, de remélem tisztában vagy vele, hogy nem akaratból csináltam- pillantottam rá bizonytalanul pislogva mire jókedvűen nevetve kócolta össze a szabad kezével a hajamat, hiszen a másikkal még mindig az én ujjaimat szorongatta.
   Miközben lesimítottam az égnek meredező frizurámat furcsa felfedezéseket tettem. Louis látszólag teljesen feldobva érezte magát, hogy a csaja és a haverjai találkoztak így nem akartam elrontani a kedvét azzal, hogy akadékoskodni kezdek.

   A barátom egyébként szerintem profi ingatlanos lenne- ez volt az első benyomásom, amikor a fiú nekikezdett a „szerény” lakásuk szemléltetésének.
   Louis a kezemnél fogva vonszolt maga után miközben élénken regélt furcsábbnál furcsább sztorikat, ami az adott szobára vagy egyéb helyiségre vonatkozott.
   Nem lettem okosabb attól, hogy elmesélte őket, de nem vágtam a szavába, mert voltak tanulságos történetei is. Annak tudatában, hogy Harry egyszer valami furcsa buli után kidobta a taccsot a teraszon kétszer is meggondolom, hogy érdemes-e onnan kinézni a kertbe…
   Mosolyogva hagytam, hogy Louis végigrángasson az egész emeleten, ami bevallom nagyobb volt, mint a mi komplett házunk… és szerintem sokkal drágább is volt, főleg ha azt nézzük, hogy mit tudom én milyen csúcs bútorokkal volt berendezve.
   Azonban akkor tényleg őszintén nevettem el magamat, amikor a szobájukhoz érve láttam, hogy névtáblákat írtak ki, hogy „megjelöljék” melyik szoba kié.

- Ki a túró az a Baradford Bad Boy?- böktem hangosan kacagva a hüvelykujjammal a kiírásra mire Louis mosolyogva rántott egyet a vállán majd kajánul pillantott rám.

- Találd ki…

- Mégis honnan kéne tudnom Louis?- tártam szét a karomat tehetetlenül mire égnek emelte a szemeit.

- Zayn- adott egy tömör választ somolyogva mire homlokráncolva bólintottam egyet. Fogalmam sem volt, hogy miért adták szegénynek ezt a becenevet, de nem is törtem sokat rajta az agyamat…

   Bevallom a többit azért könnyebb volt kitalálni, mint az elsőt. A „Hazzát” azonnal tudtam, hiszen csak Harrynek lehet ilyen elmebeteg beceneve. Ő se biztos magának találta ki, de ez nem is volt lényeges.
   A Blond Irish Man is egyszerű volt, hiszen a szavak önmagukért beszéltek. Na vajon ki a szőke ír gyerek?- remélem érezhető, a hangomon, hogy ironikus kérdés, hiszen magától értetődött.
   Liam szobája a Daddy Direction névre hallgatott, amin nem is lepődtem meg nagyon. A srácról már az első pillanatban üvöltött, hogy elfojtott családcentrikus hajlamokkal küzd, de persze soha nem mertem volna ezzel cukkolni. Elég neki az, hogyha a többiek megteszik helyettem. Sőt, inkább örültem, hogy legalább egy valaki felelősségteljes a bandából, ha már a többiek ennyire felelőtlenek…
   De a következőn egyszerűen nevetnem kellett!

- Boo Bear? Ez meg honnan jött drágaságom?- nevettem ki a barátomat a hasamat fogva mire Louis unottan megforgatta a szemeit ezzel is jelezve, hogy nem olyan vicces ám, mint amilyennek első ránézésre tűnik.

- Mintha neked otthon nem adnának bugyuta neveket! A többiek itt Tommónak hívnak bár az sem a kedvencem- fújtatott grimaszolva.

- Ami azt illeti… nekem nem adnak beceneveket, de a Tommót megjegyzem magamnak!- kuncogtam incselkedve, de utána tisztelettudóan megpróbáltam abbahagyni a nevetést, de sajnos nem ment olyan könnyen, mint ahogyan azt először gondoltam volna.
   Nem akartam megbántani a barátomat, de egyszerűen olyan vicces hangzása volt a különösen bamba beceneveinek, hogy nem tudtam megállni! Már szinte könnyeztem az elfojtott röhögéstől miközben láttam, hogy Louisnak is felfelé kanyarodik a szája, miközben engem néz…

- Kapsz egy percet, hogy kinevetgéld magadat, de utána nem nevethetsz a neveimen, érthető vagyok?- alighogy befejezte a mondatot hangosan elnevettem magamat miközben a tenyerembe temetett arccal rázkódott a vállam a hangos hahotámtól.
   Tudtam, hogy illetlenül viselkedek, de egyszerűen képtelen voltam magamban tartani a kitörni kívánkozó röhögésemet!
   Végül Louis is elmosolyodott a reakciómon miközben enyhén fejte csapott miközben gyengéden átölelte a derekamat és magához húzott…

- Antiszociális vagy a szülőkkel meg a bogaras dolgaikkal Sophia!- vádolt meg egy szívdöglesztő félmosoly kíséretében mire abbahagytam a nevetést és mosolyogva kezdtem el azonnal ellenkezni.

- Én ugyan nem!

- Pedig de…- incselkedett szemöldök vonogatva.

- Mondom, hogy nem!

- De-de!

- Nem unod már? Kérlek, ne húzd fel az agyamat Tommo!- forgattam meg a szememet kajánul mire pimaszul mosolyogva húzott még közelebb magához mire döbbentem merevedtem le.
   Persze-persze, természetesnek kéne lennie, hogy egy párt alkotó emberek fenntartások nélkül szerethetik egymást, és azt sem mondhatom, hogy még nem voltam ilyen közel Louishoz. Igazság szerint már voltam, de ettől függetlenül megdöbbentett a hirtelen közeledése.
  Mindig úgy tudtam, hogy ő türelemmel van velem kapcsolatban, de a jelek szerint már unatkozik egyedül.
   Éreztem, ahogyan a kezét gyengéden végighúzza a gerincem vonalán mire összerezzentem az érintés hatására és bizonytalanul pillantottam fel a jókedvűnek látszó mosolygós arcára.

- Sosem unom meg, ha téged cukkolhatlak szívem!- kuncogott szemtelenül kisöpörve egy kósza tincset a szememből miközben kedvesen magához ölelt. Éreztem, ahogyan a testünk egymáshoz simul, ami valahogy mégsem az ideillő nyugalommal, hanem idegességgel töltött el. Hiába fonta körém a karjait csak még feszültebb lettem.
   Nem tudtam, hogy mit akar elérni azzal, hogy mindig zavarba hoz, de volt egy olyan érzésem, hogy lenne pár tippem.

   Éreztem, ahogyan az arcom szinte azonnal égővörös színárnyalatot vehetett fel miközben a magam mellett bénán lógó karjaimat fixíroztam.
   Magamban reménykedtem, hogy a barátom ne olyasmit tegyen, amire még nem vagyok lelkileg fölkészülve… nem mintha nem szeretném! Csak egyszerűen képtelen lennék normálisan viselkedni, amikor az arcom rákvörös és minden mozdulatára megrezzenek! Nem akarom, hogy úgy emlékezzen vissza rám, mint egy tehetetlenül bénácska kiscsajra, de fogalmam sem volt, hogy nekem mi szerepem jut ebben a furcsa forgatókönyvben!
   Az alsó ajkamat szívogatva hagytam, hogy a másik kezét is a csípőmre helyezze mire óvatosan hátrálni kezdtem. Még nem készültem fel!- gondoltam magamban páni kétségbeeséssel. Azonban sajnálatos módon ez nem jött össze mivel falnak ütköztem… úgy éreztem magamat, mint akit sarokba szorítottak. Láttam, hogy a barátom észreveszi az ijedségemet, mert kicsit lassabban nyugtatólag ölelt újra magához.
   Félénken figyeltem, ahogyan a homlokát az enyémnek dönti mire nyeltem egy nagyot miközben összetalálkozott a tekintetünk. Az általában nyugodt kékeszöld szempárból most sütött a határozottság és az hozzám hasonló izgatottság, ami csak még jobban fokozta a bennem hamarosan felülkerekedő idegességet. Nekem mit kéne tennem?
   Éreztem, ahogyan a kezei kedvesen és furcsamód védelmezően simogatják az oldalamat, mintha csak azt mondaná: Nem kell aggódni Sophie… nem lesz semmi baj!
   A többiektől nem kellett volna tartanunk, hogy észrevesznek. A jelek szerint Louist is nemes célok vezérlik. De akkor én miért vagyok ennyire távolságtartó?

- Ne félj, nem harapok… csak ha te is szeretnéd édes!- vigyorgott kajánul mire lesütöttem a szememet, mert ez nem nagyon ösztönzött, hanem inkább még jobban megijesztett. Van egy olyan kis megérzésem, hogy eddig is csak azért nem ugrott egyből nekem, hogy megemésszem magamban a dolgokat, de ez nem nagyon segített.

Louis biztosan észrevette, hogy most a poénkodással nem sokra megy, ha biztatni akar így inkább a fülembe suttogva váltott komoly hangnemre- Tényleg nem akarok rosszat Soph! Kérlek, bízz bennem egy kicsit…

- Megpróbálom… de nem ígérek semmit- mondtam ugyanolyan halkan, mint ő miközben a kissé remegő karjaimat a nyaka köré fontam és nagy sokára viszonoztam a szeretetteljes ölelését mire fél szemmel láttam, hogy a mosolya még szélesebb lett.
   De Louis nem hagyta adta fel, hogy engem folytatásra buzdítson. Az államnál fogva felemelte az arcomat mire válaszul a szemébe nézve billentettem félre a fejemet miközben barátom észrevétlenül közelebb tolta hozzám az arcát. Hagytam, hogy Louis lágy puszikkal hintse az állam vonalát majd az arcomhoz érve megcsikizte az orrával az enyémet mire elmosolyodtam.
   Hiába féltem mindketten tudtuk, hogy ugyanúgy szeretnénk ezt az egészet.
   A szívem szinte dübörgött a mellkasomban, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni az egyre gyorsuló lélegzetvételeimmel egy kalap alá véve. Igyekeztem nem sok figyelmet fordítani a remegő végtagjaimra, ahogyan az ajkait végighúzza a nyakam mentén és kiszorítani a zavaromat.

- Megy ez neked, ha kicsit megerőlteted magadat szépségem!- búgta egy puszit nyomva a fülem mögötti részre mire éreztem, ahogyan akaratlanul is felfelé kanyarodik a szám széle.

- Szépségem?- kérdeztem vissza suttogva felvonva a fél szemöldökömet az engem illetett jelző hallatán mire szélesen elmosolyodott és ugyanolyan hangnemben felelt.

- Mintha nem tudnád magadról, hogy milyen eszméletlenül gyönyörű lány vagy Sophie!

   Meghatottan mosolyogva hajoltam én is közelebb hozzá és már csak centiméterek választották az ez ajkainkat, amikor hirtelen valaki odalentről felkiáltott nekünk.

- Louis, hozd le a csajodat, mert kezdődik a sorozatunk!- az hiszem Harry volt ez a vadbarom.
   Pironkodva kaptam el az arcomat Louisétól és a mellkasára téve a kezemet toltam el magamtól. A hirtelen ijedségembe vettem csak észre, hogy a barátom engem eddig végig a falhoz nyomott és ő teljesen hozzám volt simulva.
   Louis magában cifrán szitkozódva pillantott összeszűkült szemekkel a lépcső felé. Nem tudtam, hogy azért mert a göndörke marhaságokat beszélt vagy, mert azért mert a kurjongatásával megzavarta a majdnem-első-csókunkat…

- Sajnálom, de ígérem, pontosan ugyanitt folytatjuk!- bökte meg az orromat elhúzott szájjal Louis mire akaratlanul is felfelé kanyarodott a szám széle. Hiába egy ilyen szoknyapecér, rámenős kis rosszcsont, ettől függetlenül bátran kijelenthetem, hogy nem tudnék élni nélküle…

- Na gyere kócos, mert a haverjaid tűkül ülve várnak!- túrtam össze nevetgélve lábujjhegyre állva a gondosan beállított haját mire mosolyogva nyomott egy puszit a számra.
   Egy kicsit elidőzött az arcom közelében majd megfogva a kezemet irányított a lépcső felé miközben azon gondolkodtam, hogy milyen lett volna az az első csókunk, ha az a kotnyeles Harry Styles nem köpött volna bele a barátom levesébe…