Chapter Twenty-Six

Just like a Poker Queen in a "SoapOpera"

   Dear Sweetlovers!

   Meg is érkeztem a huszonhatodik fejezettel, ami kivételesen nekem is elnyerte a tetszésemet. Most nem is késtem vele - annyit, mint legutóbb - és van rengeteg ötletem a folytatást illetőleg, kinek jó, kinek rossz hír!
  Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez érkezett kommentet Dórii V.-nek és Petrának! Továbbá köszönöm a plusz egy feliratkozót, akivel által már 17-en(!) rendszeresen olvassátok a blogot és a majdnem 16500(!! )oldalmegjelenítést - már csak tíz kell és meglesz a pontos! -  eszméletlenek vagytok! :D
  Még egyszer köszönök mindent, és vigyázzatok mert ez most szerintem egy nagyoooon hosszú rész lett! Mindenkinek további jó hétvégét kívánok és örülnék pár hozzászólásnak a fejezet végén!

Lots of Kisses:
Nadia xoxo

   Vegyes érzelmekkel robogtam le a lépcsőn a srácok lakásában, miközben a barátom a kezemnél fogva húzott maga mögött. Louis nem nagyon figyelt rám, hiszen éppen azzal volt elfoglalva, hogy villámló tekintettel mustrálja a nappaliban terpeszkedő Harryt, így nem láthatta, hogy miként botladozok mögötte a lépcsőn. Bár nagyjából meg tudtam érteni az érzéseit...
  Kicsit én is mérges voltam a göndörkére, amiért megzavart minket, de igazából egy részem furcsán megkönnyebbült. Magamban gyorsan mentegetőzni kezdtem, hiszen hivatalosan nem mondhatom, hogy „Megkönnyebbültem, mert a pasim nem smárolt le!”… ezt nem. Sietősen indokokat kezdtem keresni magamban a furcsa fellélegzésre.
   Nem tudtam, hogy hogyan viszonyulhatnék Louis hirtelen akaratos közeledéséhez, így féltem, hogy elbakizok valamit velünk kapcsolatban. Lövésem sem volt, hogy miért erőltet rám mindent, amikor még csak egy napja, ha összejöttünk… nem tudtam mit gondoljak. De nem csak ez volt az egyetlen okom, de az az érv kicsit ciki.
   Bevallom még soha nem csókoltam meg senkit. Már ugyan sokat keseregtem, amiért még barátom sem volt és, amiért még szerelmes sem voltam azonban láss csodát, ez a probléma mégis megoldódott, ahogyan Louis belépett az életembe. De úgy istenigazából még nem csókolóztam… az elsőnek még csak a közelében sem voltam. Ha esetleg valamit elrontok, vagy rosszul csinálok, ezzel kellemetlen érzést keltve, és Louisnak rossz véleménye lesz rólam? Ez volt az a negatív és feszült indok, ami inkább kitűnt a nyugodt gondolataim közül.

- Csakhogy leért a gerlepár- piszkált minket mosolyogva Niall azonban még ahhoz is lusta volt, hogy ránk emelje a tekintetét. Egy pillanatra sem vette le a tengerkék szemeit a televízió képernyőjéről, és mellé élénken tömte magába a pattogatott kukoricát.
   Én szemforgatva pillantottam a képernyőre, mert az igazat megvallva kíváncsi voltam, hogy milyen az a sorozat, amiért érdemes volt félbeszakítani Louist és engem az emeleten. Azonban ahogyan jobban szemügyre vettem a tv-ben mozgó alakokat, elkerekedtek a szemeim a döbbenettől, miközben a barátom izgatottan helyezkedett el a többiek mellett, mintha élete lejobb előadására vett volna jegyet. Döbbenten láttam, hogy mindannyian feszült figyelemmel szuggerálják a képernyőt…

- Ne mondjátok, hogy ezt a marhaságot nézitek!- csattantam fel hitetlenül, mire a srácok egy emberként horkantottak fel, látszólag sértetten. Én összevont szemöldökkel néztem végig ennek a bolond bagázsnak az arcán, ami mind meghökkentségről tanúskodott, mire az orromat húzva csóváltam meg a fejemet.
   Képtelen voltam elhinni, hogy olyan „világsztárok” mint ők spanyol – vagy mexikói? - szappanoperát néz a szabadidejében, amiben minden második percben valaki összejön valakivel, gyilkosság történik ,vagy éppen mindenki fűvel-fával összefekszik.
   Úgy tűnt őket egyszerűen elvarázsolta az, ami szerintem elég sablonos és unalmas volt. Végignézve rajtuk mind elmélyülten nézték a képernyőt és totál kizárták a külvilágot. Szerintem az agyukat is teljesen kikapcsolták, bár nem hiszem, hogy ők valaha is használják az eszüket, amikor kitalálják, hogy ilyeneket nézzenek! Egyszerűen viszolyogtatott a gondolat, hogy én ilyen műsor nézésével töltsem az időm, azonban láttam, hogy ők szinte tűkön ülve várják, hogy mi fog történni a következő jelenetben, közbeszúrva pár ostoba reklámmal, valami hiper-szuper-ultrajó porszívóval…

- Kissé bíráló vagy Sophia, ahhoz képest, hogy még soha életedben nem láttad ezt az eszméletlen sorozatot!- vonta fel a szemöldökeit fellengzősen Zayn a kijelentésemre, miközben a kezével színpadiasan a televízióra bökött.
   Önkéntelenül is, de félrebillentett fejjel odapislantottam, de a fiú visszahatására sem győzött meg róla, hogy ez a baromság jó időtöltés lenne!

- Húsz perces émelyítő l’amour, édesem! Kell ennél jobb lazítási lehetőség gyanánt?- kuncogott, látszólag teljesen felvillanyozva Louis, tódítva a sorozat fényezését, miközben a többiek egyetértően biccentgettek.


- Ez a világ legeslegjobb és legizgibb sorozata Soph!- tette hozzá nagyokat bólintva Liam, remélve, hogy sikerült meggyőzniük, mire homlokráncolva pillantottam rá, mert ez a szituáció eléggé abszurd körülmény volt.
  A tehetetlen hitetlenségem és a döbbenet biztosan kiült az arcomra, mert a barátom halkan nevetgélve húzott az ölébe, miközben a többiek megint elmerültek a tv bámulásában. Éreztem, ahogyan Louis átkarolja a derekamat, azonban most nem volt ideje figyelni rám, mert ő is a képernyőt bűvölte, ráfókuszálva a tekintetét. A többieknek is szinte kicsöppent a nyála, ahogyan a televízióban lévő kissé kirívó öltözékű nőket éltették.
   Én csak egy pillanatra néztem a tv-ben mozgó alakokra, ahol egy sivatagi kalyibában éppen valami drogkereskedelemről szóló vita folyt egy házaspár között, miközben a háttérben fegyverek dörögtek. Mindezekből kifolyólag az agyam képtelen volt befogadni az új tényeket. Reméltem, hogy sikerült meggyőznöm őket, hogy teljesen elrontják a napjukat, ha ilyenekkel töltik az idejüket, azonban volt egy olyan érzésem, hogy ez már egy lefutott meccs.
   Nem fért a fejembe, hogy valaki ennyire ne vegye észre, ha haszontalan dolgokkal szúrja el a drága idejét így szólásra nyitottam a számat.

 - Ezt a sorozatot az otthonücsörgő idős embereknek vetítik, és ti ezt vakuljátok? Nincs jobb dolgotok, mint ezzel szívatni le az agyatokat?- pislogtam nagyokat, miközben megint a képernyőre néztem és azon gondolkodtam, hogy ezek a srácok vajon tettetik, hogy ennyire nincsenek ki az agykerekeik vagy ez náluk természetes.
   Láttam, hogy nehezükre esik most rám fordítaniuk a figyelmüket, hiszen Niall eddig valami szőke csajnak drukkolt, hogy menjen hozzá valami bankár fickóhoz, azonban Zayn és Louis összefogtak, és mindenképpen ellene szavaztak. Szerintük pedig valami vörös – általuk dögösnek titulált – tyúknak kellene a bankár jövendőbelijének lenni. Ki veszekedne akkora hülyeségen?
   Nehezükre esett egy pillanatra is elszakadniuk a képernyőtől. Látszólag sértette ez egójukat a kétségeim és a mondandóm, mivel egyszerre hördültek fel és kapták rám a tekintetüket, mire nem mondom, kicsit megijedtem.

- Ne legyél már ennyire kritikus Sophie!- forgatta meg a szemeit unottan Harry- Mégis hol máshol élvezhetnél minden hétköznap duplarészes reménytelenül romantikus sorozatot?

- Én sehol, mivel ez csak egy rakás pancser, akik még színészkedni sem tudnak normálisan!- mutattam a kezemmel a tv-re, mert nem kerülte el a figyelmemet pár apróbb baki.

- Hogy tudsz ezzel a spinével együtt lenni Louis?- kérdezte a barátomat hitetlenül Niall, mire a mögöttem ülő barátom vállvonogatva folytatta a tv vakulását.
   Azt hittem beadom a kulcsot, amíg ezt a sorozatot kellett néznem. A többiek teljes odaadással veszekedtek a szereplők cselekedete miatt miközben én csak hallgattam és néztem őket és fáradtan dörzsölgettem a homlokomat. Kicsit bántott, hogy a srácok így kiosztottak az önálló véleményem miatt, de nem akartam sértődött kiscsajt játszani egy vendégeskedés közepén. Szerettem volna – és az volt a célom - ha Louis barátai megkedvelnek, de eddig nem állt valami jól ez a statisztika. Volt egy olyan érzésem, hogy ez már nem is fog javulni.
   Éreztem, ahogyan Louis karjai a - szerinte izgalmasnak titulált - részek közben megfeszültek a derekamon, azonban nem kommentáltam, hiszen részben elvesztettem a hitelemet a szeretett pasimban.
   Lábjegyzet magamnak: Ne felejtsem el emberi kultúrára tanítani Louist mielőtt még túl késő lenne és teljesen becsavarodna!
   Egy hatalmasat sóhajtottam, amikor a televízió képernyőjén véget ért ez a gagyi szappanopera. A többiek még egy ideig diskuráltak arról, hogy mi történt, de engem az igazat megvallva egyáltalán nem érdekelt. Ahogyan a nappalijukban lévő faliórára pillantottam halkan megjegyeztem Louisnak, hogy mostmár ideje lenne hazamennem azonban mielőtt még a barátom akármit is szólhatott volna Liam kedvesen megszólalt miközben a többiek is felocsúdtak a mélázásból és felkapták a fejüket.

- Miért mennél máris?- tárta szét a karját felvont szemöldökkel mire rántottam egyet a vállamon.

- A családom már biztosan aggódik amiatt, hogy hol lehetek…

- Nyugi már virágszál! Addig nem mehetsz el, amíg nem tudom meg, hogy jobban tudsz-e pókerezni, mint a pasid!- csillantak fel a mellettem ülő göndörke szemei mire magamban sunyin elmosolyodtam. Úgy döntöttem, hogy megtanítom kesztyűbe dudálni ezt a szemtelen srácot, amiért leoltott, úgyhogy ehhez tartottam magamat! Az volt a tervem, hogy behúzom a csőbe a kedves Styles úrfit a sok cukkolása végett ezért kislányosan elmosolyodtam, mert tudtam, hogy a kérdésére milyen választ vár így nem akartam a lelkébe tiporni. Tudtam, hogy ezzel azt olvasta le az arcomról, hogy nem tudok pókerezni.
   Louis nevetgélve mutatta fel a középső ujját a göndörkének a mondandója hallatán, aki szemforgatva tápászkodott fel a helyéről. Somolyogva figyeltem, ahogyan Harry felrohan a lépcsőn és percekkel később erőteljesen ledobta magát mellénk, kezében egy köteg kártyával és egy doboz műanyag zsetonnal.

- Kivételesen igazi pénzben játszunk, figyeld Sophia, hogyan nyerjük el a pasid alsóját!- vigyorgott kajánul a göndörke miközben megkeverte a paklit. Ugyan nem szerettem, ha igazi tét van azonban nem szerettem volna, ha akármilyen érzelmet is tükröznének az arcvonásaim. Ezért csak udvariasan mosolyogtam és figyeltem az eseményeket.
   A Styles srác kijelentésére az apáskodó Liam enyhén tarkón vágta őt majd miután leszidta őt a szemétségéért illedelmesen mosolyogva pillantott rám.

- Te is szeretnél játszani Soph?

- Nem tartom jó ötletnek, már régen nem játszottam- túrtam tetetett zavartsággal a hajamba, mert nem akartam nagyot blöffölni. Louis kedvesen visszaültetett az ölébe. Biztatóan egy puszit nyomott a fülem mögötti részre mire akaratlanul is elmosolyodtam és enyhe pír borította be az arcomat.

- Ne aggódj édes, megtanítalak!- simogatta a hasamat kedvesen mire Harry gúnyosan felnevetett.

- Abból nem eszel kiscsillag! Ha Tommo tanít játszani akár most búcsút mondhatsz a pénzednek!

- Én bízok Louban!- billentettem félre a fejemet és rákacsintottam a kissé önelégült barátomra. A göndörke hányást imitálva forgatta meg a szemeit a szeretetteljes pillantásunk láttán mire a többiek halkan felnevettek.

- Hagyd már őket Hazza- forgatta meg a szemeit unottan Zayn miközben a srácok is elhelyezkedtek, hogy nekikezdjünk a játéknak. Mindannyian előkotortak valamennyi pénzt a zsebükből így én is kénytelen voltam a farzsebemből elővenni az összes pénzt, ami volt nálam és figyeltem, ahogyan átváltják azokat zsetonokra. Kicsit tartottam tőle, hogy el fogom veszíteni, de reménykedtem benne, hogy ez tényleg csak játék… azonban Harry elszánt arca nem ezt tükrözte.
   Miután a szőkeség elszaladt egy szendvicsért ő volt az, aki kiosztotta a lapokat majd vetett rám egy kedves pillantást és sokatmondóan nézett a barátaira.

- Szerintem kezdjük kicsiben, hogy Sophie is rendesen belejöjjön…

- Miattam ugyan vissza ne fogjátok magatokat!- kuncogtam tetetett előzékenységgel- Még a végén az én hibám lesz, hogy visszatartottalak titeket!

- Ez a beszéd csajszi!- ujjongott Harry és középre helyezett egy nagy értékű zsetont és utána komolyan elkezdtük a játékot.
   Az elején Louis apáskodva magyarázta nekem a lényeget, hogy miként tudok nyerni és hogyan nyerhetem vissza a zsetonjaimat. Mivel nagyjából már ezelőtt is ismertem a szabályokat nem nagyon strapáltam magamat, hanem igyekeztem kiismerni a többiek „pókerarcát”. Ugyan pár leosztást elvesztettem, aminek persze a többiek roppantul örültek, de tudtam, hogy nem is igazán a pénznek hanem, hogy felmoshatják velem a padlót.
   Végül miután meguntam, hogy a barátom is látja a lapjaimat kislányosan mosolyogva megmondtam neki, hogy már értem és szívesen megpróbálnám egyedül is. Ugyan Louis egy kicsit aggódott, de miután egy puszival megnyugtattam beadta a derekát és hagyott kibontakozni. Pár menettel később sikeresen vissza is nyertem az elvesztett zsetonjaimat mire a srácok furcsállva néztek össze.

- Kibaszott játék!- nyavalygott Zayn, amikor figyelte, hogy megint megnyertem egy kört mire egy fellengzős mosoly szökött az arcomra.

- Csak szerencséje van Zayn, majd elnyerem a bige fehérneműjét is az fix!- bizonygatta magának Harry mire a barátom összeszűkült szemekkel meredt rá azonban mivel én nem foglalkoztam vele őt se nagyon érdekelte.
   Lassanként a többiek bedobták a lapjaikat és inkább feladták, hogy kiszálljanak a játékból, mert már vagy unták, vagy vesztettek. Zayn nem játszott annyira jól, Liam, a családcentrikus egyéniség elítélte a játékot így hamar ki is szállt, Niall elvesztette mindenét és Louis meg feladta, amikor Harry elnyerte a zsetonjait.
   Végül pár leosztással később vigyorogva meredtem az előttem ülő göndörkére, aki nem mondom tényleg férfiként állta a sarat velem szemben… de tudtam, hogy semmi esélye nincsen a mostani lapjaimmal szemben akármije is legyen.

- Még mindig kellenek a fehérneműim Styles?- incselkedtem a lapjaimat legyezőnek használva- Mit szólsz egy mindent vagy semmihez?

- Kurva életbe már!- csattant fel idegbeteg módjára Harry miközben betolta az összes zsetonját középre és én is így tettem. Most vagy soha!
   A többiek erre minden felkapták a fejüket és kíváncsian kapkodták a tekintetüket a feszült göndörke és köztem mire óvatosan elmosolyodtam. Láttam, hogy Louis furcsa büszkeséggel a szemében húzza féloldalas mosolyra a száját és várakozásteljesen fixírozza az arcomat mire küldtem felé egy sunyi félmosolyt.

- Nos, Harry?- billentettem félre a fejemet noszogatva mire a srác vigyorogva lepakolta a lapjait és azt hitte, hogy máris nyert.

- Flush, szépségem! Mennyi zsetont adsz nekem?- vonogatta a szemöldökét mire Liam rosszallóan megcsóválva a fejét pillantott rá.

- Nem szép dolog kisemmizni egy nőt Styles!

- Honnan tudod, hogy Soph nem nyerhet Payne? Kicsi az esélye, de nem lehetetlen- incselkedett kacagva Niall előre is bizalmat szavazva nekem mire Zayn hitetlenül megforgatva a szemeit nézett a kekszet majszoló szőke haverjára miközben én igyekeztem úgy tenni mintha ott sem lennék.

- Ugyan már Nialler- emelte égnek a szemét Zayn- Hazzát eddig senki sem tudta leverni, miért pont egy pipinek sikerülne?

- Ne pipizd le a csajomat Malik! Inkább te honnan veszed, hogy nem sikerülhet?- kérdezte homlokráncolva feddve meg Zaynt a barátom mire öt várakozásteljes pillantást kaptam. Ez volt a jel, hogy itt az ideje eldöntenem a vitát és megmutatnom a lapjaimat. A hatás kedvéért lassan végigvezettem rajtuk a tekintetemet és már magamban sem tudtam, hogy eddig, hogy bírtam ki, hogy nem dörgöljem a göndörke orra alá, hogy én nyertem…

- Ámuljatok és sírjatok, fiúk! Ászok és nyolcasok, Full!- nevettem örömittasan mire nekik egy emberként kerekedtek el a szemeik.

- Ez meg mi a fasz?- túrt a hajába hitetlenül Harry- Ezt meg, hogy az Istenbe csináltad Sophia? Csaltál ugye?

- Te szent atya úr Isten!- tódította suttogva a meglepetést jelző kommenteket Liam miközben én kuncogva megvontam a vállamat miközben elővettem a legártatlanabb mosolyomat. Semmiért se cseréltem volna akkor Harry arcának a látványát! A göndörke tehetetlenül püfölte az asztalt az öklével és nem tudott megszólalni, ami szerintem elég nevetséges volt…

- Tuti, hogy Sophie már ezelőtt is játszott- vádolt röhögve Zayn mire rá emeltem a kiskutyaszemeimet. A szőke ír srác nagyokat pislogva figyelt engem, ahogy láttam nem tud mit mondani miközben én szűziesen szólásra nyitottam a számat.

- Én figyelmeztettelek titeket, hogy nem jő ötlet, ha játszom!

- Azt hiszem totál beleszerettem a csajodba Louis, most!- jegyezte meg engem bámulva Niall amikor meg tudott szólalni.
   Louis kajánul elvigyorodott és gratulációképpen nyomott egy hosszas puszit a számra. Harry tovább nyavalygott – ami kezdett átmenni hisztirohamba - Liam meg azt kezdte el ecsetelni, hogy eddig a barátját még senkinek sem sikerült levernie. Végül visszaváltottam magamnak a zsetonokat pénzre és mivel tudtam, hogy ez csak egy játék volt visszaadtam azt az eredeti tulajuknak, akik hálásan fogadták el.
   Azonban tudtam, hogy mostmár ideje lenne hazamennem. Nem szerettem volna, ha a szüleim is olyan jelenetet rendeznek, mint Harry! Mosolyogva köszöntem el a többiektől, akik nyomban meghagyták Louisnak, hogy legközelebb is hozzon el – a göndörke bizonyára meg akart kopasztani – mire mosolyogva intettem egyet nekik miközben a barátommal a kocsi felé vettük az irányt.

- Ugye tudod, hogy ők sosem adták volna neked vissza a pénzed? Hazza teljes lelki nyugalommal tette volna zsebre az apródat is!- jegyezte meg hangosan nevetne Louis miközben illedelmesen kinyitotta nekem a kocsija ajtaját. Láttam rajta, hogy roppantul meg van elégedve a látogatásommal, hiszen a jelek szerint a haverjai tényleg kedveltek engem… kivéve persze Harryt, de a göndörke más tészta volt.
  Én is elnevettem magamat majd szemforgatva pillantottam a barátomra, aki elhelyezkedett a volán mögött és büszkeségtől csillogó szemekkel nézett rám, mint egy önelégült apa a kislányára. Láttam egy kis hitetlenséget is a szemében, hiszen biztosan furcsa lehetett, hogy egy olyan örök vesztes, mint én leverje Mr. Harry Pókerkirály Stylest…

- Most voltam itt először Louis! Nem akartalak most kifosztani titeket… majd maximum legközelebb elnyerem a házatokat!- incselkedtem mire a barátom fejcsóválva kuncogott fel majd beindította a motort miközben én azon gondolkoztam, hogy most az egyszer talán az ellentétes véleményeink ellenére is sikerült megkedveltetni magamat a One Directionnel...